Nagyon sokan dolgoznak minden hétköznap reggel nyolctól délután ötig, vannak, akik néha tovább is. Ennyi időre kell otthon hagyniuk kedvencüket, és sokuknak nincs lehetőségük hazaugrani napközben egy sétára. Előfordulhat az is, hogy bár otthon dolgoznak, nem tölthetik az egész napot a kutyával érdemileg. Az eredmény minden esetben ugyanaz: széttépett cipők, pórázok, megszaggatott ágynemű és szivacsdarabok, szemét az egész lakásban széthordva. Rosszabb esetben egyéb bűnjelek is…
Minden kutya más és más, ami az energiaszintjüket illeti. Van, aki legszívesebben egész nap pörögne, futna, labdázna, és van, aki megelégszik néhány kör lusta kocogással a kertben. Akár a lakásban, akár a kertben tartod kedvencedet, nagyon fontos számára a reggeli séta – és igazából még neked is jót tesz!
A reggeli séta kell az anyagcserének
Kora reggel nem csak mi megyünk szinte azonnal a mosdóba, kutyáink is szükségét érzik az ürítésnek. Egy alapos, hosszú séta alatt letudhatják szükségleteiket, legalább addig, míg hazaérünk a munkából, és ismét elvisszük őket sétálni. Ezzel a lakás tisztasága is megmarad, kevesebb lesz, optimális esetben akár teljesen le is nullázódhat a véletlen balesetek száma.
Reggel a kutya is átgörgeti a facebookot…
Meg szoktad nézni reggelente a hírfolyamodat? Esetleg a hírportálokat görgeted át? Nos, a kutyád is szeretne hasonlóan tenni. Az utcán mindig minden változik, leginkább olyan dolgok, amiket mi, emberek észre sem veszünk. Hiába van a háznak nagy kertje, egy kutya sosem lesz boldog, ha csak azon a területen mozoghat. Hiába futkorászhat kedvére, az új szagok, az új ingerek odakint vannak. A kutyák szocializációjában nagyon fontos szerepet játszanak a különböző ingerek, például hogy a kolléga által ott hagyott szagmintát a lába felemelésével lájkolhassa.
A fáradt kutya a jó kutya!
– tartja a mondás. Egy reggeli séta nem elég, ha abból áll, hogy lemegyünk a parkba 10 percre, míg az eb elvégzi a dolgát. Szüksége van rá, hogy fejben és testben is alaposan le legyen fárasztva. Ha teheted, menjetek reggelente közösen futni, a reggeli testmozgás neked is jót tesz, frissebb, sportosabb és produktívabb leszel a munkahelyeden!
Ha lustább vagy, akkor jó kis reggeli sport a pecázás is. Egy erős fa partvisnyél (kistestű kutyáknak elég egy vastagabb műanyag pálca) végére kissé lelógatva köss egy labdát, egy darab szalonnabőrt vagy rongyot attól függően, kedvencedet melyik motiválja jobban. Ezek után kezdődhet a játék: húzd el párszor az orra előtt a csalit, majd emeld a magasba. Ezt játsszátok addig, míg a kutya ugrani nem kezd. 30-40 perc alatt lefárasztható vele egy közepes testű eb is, mind agyilag, mind testileg.
Zsinóros labdáink szintén sokat segítenek az eb lefárasztásában anélkül, hogy neked is szaladgálnod kellene kora hajnalban.
Fegyelem
Mi is lehetne jobb időpont az alap engedelmesség gyakorlására, mint a reggeli séta? Menet közben állj meg néha, jutalomfalat segítségével ültesd le, majd a dicséret után mehettek tovább. Néha tegyél váratlan fordulatokat, majd fektesd le. Színesítheted a sétákat, ha nem minden reggel ugyanarra és ugyanúgy mentek, mert abba mindketten hamar belefásultok. A hirtelen irányváltások, az alap parancsok (ül, marad, fekszik, hozzám) váratlan kiadása a kutyának is elég izgalmat csempész a reggeli sétába.
Csapatmunka
A reggeli séta megtanít együtt dolgozni a kutyával, még jobban összekovácsolódtok. Hamar meg fogod tudni, melyik ingerre hogyan reagál, így azt is ki fogod szúrni, ha valami nem stimmel, beteg, rosszkedvű, vagy épp agresszív. Ha például nincs olyan kutya, akit ne ugatna meg, vagy rendszeresen húz, érdemes felkeresnetek egy jó kutyaiskolát.
Friss napindító
Bár sokan a kávéra esküsznek, a reggeli séta is kellően fel tud ébreszteni. Persze van, akinek a reggeli séta előtt is kell a kávé, de összességében a mozgás, a friss levegő és a koncentráció hamar fel tud rázni annyira, hogy utána ne legyen szenvedés a munkanap.
Akármekkora kutyád van, akárhol laksz, a reggeli (és sokszor az esti) séta sosem elhanyagolható. A kertbe zárt kutyák, az állandóan a lakásban, macskaként tartott kistestű kedvencek hamarabb betegedhetnek meg, mint azok, akik rendszeresen sétálnak, hiszen alapvető ösztöneiket nyomjuk el, és belefásulhatnak az egyhangúságba is. Ezen felül viselkedési problémák is gyakrabban alakulhatnak ki, amik megkeserítik az együttélést. Szóval vegyél erőt magunkon, húzz melegítőt, fogd a kutyát és irány a friss levegő kora reggel, munka előtt!