A JULIUS-K9 hámok eredetileg rendőrkutyák számára készültek, és a mai napig a világ sok országában ezeket használják rendőrkutyák bevetésein.
Rendőrkutyák Magyarországon elsősorban járőrök mellett dolgoznak, de gyakran az ő szaglásukra hagyatkoznak bombariadók esetén is, és akkor is, ha például különféle drogokat kell felkutatni. Sokszor használják őket rendezvények biztosításakor is. Mivel ezeknek a kutyáknak nagyon fontos és felelősségteljes munkájuk van, a kiképzésükre is nagy figyelmet fordítanak.
Munkájuk szerint a rendőrkutyák három főbb csoportra oszthatók: vannak őrző-védő, emberi szagok azonosításával foglalkozó és egyéb területeken dolgozó keresőkutyák.
Mi alapján választják ki a leendő rendőrkutyákat?
A legtöbb rendőrkutya nem lenne jó házi kedvenc, és a legtöbb házi kedvenc nem lenne jó rendőrkutya.
A rendőrség szolgálatában álló kutyákról esik szó, a legtöbbeknek Rex felügyelő és a német juhászkutyák ugranak be. Pedig őrző-védő területen egyre népszerűbb, sőt sok országban a leggyakoribb fajta például a malinois, de sok rottweiler is szolgál és véd a rendőrség kötelékeiben. A drogkereső kutyák között pedig akad szép számmal, terrier, vizsla, golden retriever, sőt, menhelyi keverék kutya is. Itt lényegtelen a külső és a törzskönyv, csak a teljesítmény számít.
A jó rendőrkutya ismérve, hogy bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között képes feladatokat megoldani, azaz nem csak a kiképzőpályán produkálja magát, hanem éles bevetéseken is megbízható. Ehhez kevés a kiváló kiképzés: kiváló idegrendszer és teherbírás is szükséges hozzá, keresőkutyák esetében pedig még az átlagos ebekhez képest is kifinomult szaglás. Egy bombakereső kutya semmire sem menne apportkészség nélkül: egy jó kutya akár a föld alól is elő akarja keríteni a kedvenc játékát.
Hogyan zajlik a kiképzés?
A legtöbb rendőrkutyát Dunakeszin, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ kiképző telepén képzik, de van rendőrkutya kiképzés Miskolcon is. Az általános rendőrkutya képzés 5 hónapos, itt szortírozzák is az állatokat az alapján, hogy milyen speciális feladatokra lesznek alkalmasak. A járőrkutya kiképzés 3 és fél hónapos, a kereső kutyák (és vezetőik) 4 hónapig, a nyomkövető kutyák pedig fél évig tanulnak. A képzések végén kutya és vezetője egyaránt vizsgát kell, hogy tegyenek, hiszen együtt tanultak, és később együtt is fognak dolgozni.
A legfontosabb, amit meg kell tanulniuk az állatoknak az alapvető engedelmesség (behívás, lábnál követés, stb.). Itt fontos a pozitív megerősítés, a játékosság, a vadászösztön erősítése. A legjobb rendőrkutyák az igazi zsinóros labda függő kölykökből lesznek. Meg kell tanulniuk mindenféle időjárási körülmény esetén, éjszaka, esőben, hóban is dolgozni. fontos, hogy a környezet se befolyásolja a munkavégzésüket: nem jöhetnek zavarba a márványpadlótól, a süppedős szőnyegtől vagy a recsegő falépcsőtől sem. Ezek meglepően sok hétköznapi kutyának jelentenek gondot, de egy rendőrkutya esetében ez megengedhetetlen lenne.
A leendő járőrkutyák az őrző-védő képzésen elsősorban a gazdájukat tanulják meg megvédeni. tudniuk kell például, hogy szájkosárban nem érdemes harapással próbálkozni, ehelyett megtanulnak ütni.
A keresőkutyák képzésekor először „beszélni”, jelezni tanítják meg az állatokat. Bombakereső kutyák esetében az ugatás veszélyes lenne, így nekik leüléssel, lefekvéssel kell jelezni, a drogkereső kutyák esetében az ugatás is lehetséges. Ezután jutalom segítségével megtanítják őket keresni, szaglászni. Egy idő után a csemegét kedvenc játékkal helyettesítik, majd ha már érti, hogy a játék lényege a keresés, rávezetik a robbanóanyagok/drogok keresésére. Ha megvan az alaptudás, változatos környezetben gyakoroltatják vele.
Az alábbi videóban betekinthetsz egy rendőrkutya továbbképzésre, melyben egyébként több kutya is IDC® powerhámot visel.
Ami a rendőrségnek bevált, nektek is be fog: válaszd a többszörösen díjazott, csúcsminőségű IDC® hámokat kutyád számára! Itt megtalálod minden méretben.